Kapcsolódó publikációk

Benkő Tímea --- 2011
Benkő Tímea --- 2011
Jakabffy Tamás --- 2011

Ahhoz, hogy tárgyunkról érdemben és távlatosan szóljunk, a felekezeti zsoltáros istentiszteletek gyakorlatának közös alapjaként legalább két sarktételt kell elfogadottnak tekintenünk:

Uytenbogaardt, Hans --- 2011
Kovács László Attila --- 2011

Az Öreg graduál az erdélyi protestánsok szép és értékes öröksége. A mi örökségünk, amire méltán lehetnénk büszkék. De csak a nyomtatott, nagy graduálra, mint történelmi relikviára vagyunk büszkék, tartalmáról, igazi értékéről viszont sokan hallani sem akarnak, mintha az ördögtől sugallt, hitvallásellenes, pápista szörnyűség volna, amitől óvni kell az igaz hitű reformátori gyülekezeteinket. Nagy veszélyt jelent gyülekezeteinket graduál-ismeretekkel terhelni, annak énekeit bemutatni.

Zalatnay István --- 2011

Először tehát el szeretném mesélni, hogy hogyan jutott el egy budapesti református lelkész és gyülekezet addig, hogy ilyen áhítatok is részeivé váljanak liturgikus életének. Persze nagyon illetlen dolognak tűnik, hogy valaki egy gyülekezet életére irányuló kérdésre válaszolva nem kis részt a saját életéről kezdjen beszélni.

Fekete Károly --- 2011

Miközben a tudományos kutatások szintjén megtörtént az áttörés és folyik a protestáns graduálok újra felfedezése, feldolgozása, értékelése,1 addig az egyházi közvélemény szintjén még mindig ott tartunk, hogy ezek az eredmények alig-alig mentek át a köztudatba. Pedig semmiképpen sem szégyellni való hagyományelem ez, hanem számon tartandó érték.

Dávid István (Nagykőrös) --- 2011

Az Öreg graduál korában készült templomi leltárakból tudjuk, hogy a berendezések olyan térbeli elhelyezést mutattak, melyek mai napig az egyházi éneklés egykori liturgiai fontosságát jelzik: a liturgikus tér központi részén állt az ének vezetésével megbízott felelős személy, iskolás gyerekek között.

Ferenczi Ilona --- 2011

A gregorián ének történetének különös és számunkra fontos állomásához érkezett, amikor az eredetileg latin nyelvű tételeket anyanyelvre fordították.

Karasszon Dezső --- 2011

Az Öreg graduált énekelni kell. Azok a tiszteletes és tudós atyák, akik az elmúlt évtizedekben az Öreg graduált kutatták, általában ilyesmiket mondtak róla: milyen szép – milyen gazdag – milyen biblikus – milyen értékes – milyen kár (hogy ma már
nem eleveníthető föl).

Pap Ferenc --- 2011

A nagykőrösi reformátusság és a nagykőrösi református iskolák régi és közelmúltbeli története szorosan és szimbolikusan összefonódott a kőrösi egyháznak adományozott Öreg Graduál történetével és sorsával. Meggyőződésem szerint ez az összekapcsolódás nem csupán a múlt vonatkozásában igaz, hanem jövőképet hordoz magában, és távlatokat nyit. A bevezető mondatban említett tény kettős nyomatékot ad a 375 éve megjelent Öreg graduálra emlékező eseményeknek Nagykőrös városában.

Szabó András --- 2011

Az Öreg graduál egyik legidőszerűbb és kevésbé gyakorolt műfaját szeretném bemutatni nagyvonalakban. Most is időszerű, mivel húsvéti ünnepkör műfajai, a nagyheti énekek közé tartozik. A szentháromnap várakozással és bűnbánattal eltöltendő időszakának e fontos műfaját manapság inkább csak a római katolikusok éneklik, viszont eredetileg a református liturgiában is helyet kapott. Olyannyira, hogy többek között mind

Papp Anette --- 2011

A magyar protestáns anyanyelvű gregorián tételeket tartalmazó könyvek, az ún. graduál-könyvek a hazai protestáns egyházak istentiszteletében mintegy másfél-két évszázadig – a gyülekezeti énekeskönyvvel együtt – alapkönyvnek számítottak. A nagyobbrészt kéziratos graduál-kötetek összeírásának „virágkorát” a 16–17. századra tehetjük, s okkkal feltételezhetjük, hogy a jelentősebb magyar protestáns gyülekezetek ebben az időben rendelkeztek saját, általában kéziratos gyűjteménnyel.

Fekete Csaba --- 2011

Bepillantásul a magyar református graduálok zsoltárainak és az Öreg graduál Psalteriumának világába, alkalmas idéznünk a negyedik bűnbánati zsoltár lezárását. Ebben az utolsó versben a szertartás szóbeli és írásbeli szöveghagyománya és a Vizsolyi Biblia fordítása között a bűnbánat és áldozat megítélése a különbség.

Geréd Vilmos --- 2011

Az ősi népek zenéit, énekét musica humana névvel emlegetik, amely a lélek belső harmóniáját jelenti, és ezt az emberi kultúra musica mundanavá, a mindenség hangjává alakítja át (Szabolcsi Bence). E kor emberének is voltak ősi rítusai, szokásai (születési, beavatási, házassági, hálaadó, kérő, áldó, elhárítói, végtisztességet tevő, halottsiratási rítusai). A kereszténység zenei alapja a zsinagógai és jeruzsálemi temploméneklés és zene talajában gyökerezik.

Adorjáni Zoltán --- 2011

Rektori köszöntés - Rezi Elek, a Kolozsvári Protestáns Teológia rektora. Védnöki beszédek - Adorjáni Dezső-Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke; Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, RMDSZ és ENP Képviselőcsoport. Témafelvezetés - Benkő Tímea és Kiss Jenő a Kolozsvári Protestáns Teológia tanárai

Dávid István (Nagykőrös) --- 2013

Ez a tanulmány a Farkas utcai templom jelenlegi orgonája felszentelésének századik évfordulójának megünnepléséről szól. Az 1913. december 19-i átadás, majd a jelkép értékű karácsonyi használatbavétel óta eltelt idő számvetésre és tisztázásra ad lehetőséget, s ez nemcsak a Kolozsvár-Belvárosi Református Gyülekezet közösségének lehet fontos, hanem egy tágabb kör számára is.

Fekete Károly --- 2010

Kálvin János liturgiai munkája. Istentiszteleti gyakorlatunk teológiai szempontjainak egysége fontosabb a külsőségek uniformizálásánál. Az igehirdetés és a sákramentumok közötti kapcsolat biztosítja az istentisztelet két gyújtópontját és az evangéliumi mérték szerint egyensúlyt. Az istentisztelettel és a sákramentumokkal kapcsolatos teológiai kutatások eredményei egyértelműek: a kettőn nem lehet elválasztani.

Neeser, Daniel --- 2010

A Kálvintól örökölt liturgia ihletforrásai. Kálvin szenvedélyessége a betéve tudás! Szívből, azaz betéve tudni a zsoltárokat, a liturgiai szövegeket, több mint negyven evangéliumi éneket, az úrvacsoraosztás teljes istentiszteleti rendjét, és még ezeknél is többet.

Neeser, Daniel --- 2009

Az istentisztelet értelmét és lényegét illetően sokat köszönhetünk a reformátoroknak, hogy ti. hangsúlyozták Isten jelenlétének fontosságát, amely az olvasott, hirdetett és magyarázott Ige által valósul meg, mégis el kell ismernünk, hogy szakítottak az istentisztelet titokzatosságával és elveszett Isten kimondhatatlan jelenlétének megérzése. Ennek az örökségnek megszakadását nehezen lehet elhordozni.

Oldal