Az MTA keretében működő Elektronikus Információszolgáltatás (EISz) Nemzeti Program 2023-ban is biztosítja a határon túli magyar intézmények számára a magyar kiadók digitális adatbázisainak és e-könyveinek elérését.
adatbázisok
A könyvtárban az év folyamán továbbra is elérhető az Arcanum Digitális Tudománytár, a MeRSZ – Magyar Elektronikus Referenciaművek Szolgáltatás, illetve az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelenő folyóiratok mellett a L'Harmattan Kiadó, Osiris Kiadó, Kronosz Kiadó, Szaktudás Kiadó, Typotex Interkönyv adatbázisai, valamint a SzóTudásTár portál is.
Az Academic Search Complete tematikailag vegyes elektronikus folyóiratokat tartalmazó adatbázisgyűjtemény, amelyben közel 250 vallástudományi folyóirat adatai jeleníthetők meg. A cikkekre tördelt folyóiratok javarészt pdf formátumban olvashatók, letölthetők.
Az EBSCO tartalomszolgáltató által működtetett adatbázishoz a KPTI belső hálózatáról lehet kapcsolódni. Az összetett keresést is lehetővé tevő felület magyar nyelven is elérhető.
Az adatbázis elérhető ezen a linken, vagy a Külső adatbázisok menüpontról.