Minden bizonnyal állítható, hogy az egész páli irodalomban a gyülekezeti életet és állapotokat a legszélesebb skálán épp az első Korinthusi levél rajzolja meg; a mindenkori egyház életének sok-sok és állandóan időszerű kérdése tárul elénk. Minőségileg ugyan nem több, s nem is kevesebb, mint Pál apostol bármelyik írása, de a színek változatosságában és sajátosságaiban valamennyitől különbözik. "Leggazdagabban tájékoztat arról, hogy az apostol miképpen alapított és épített föl egy gyülekezetet, s eközben valamennyi intése és tanácsa hogyan irányul az egész gyülekezet építésére" (Wendland).

Márk evangéliumának példázatfejezetében (4,1–34) a magvető példázata és a példázat magyarázata között egy olyan kisebb szövegrész (11–12. v.) olvasható, mely komoly exegetikai gondot okoz. A megütközést keltő logion a szakirodalomban a „példázatelmélet”, vagy a „megkeményítés-elmélet” néven ismert.

Egypár bibliai párhuzamos helyre fogok utalni, amelyek esetleg elkerülik a prédikátorok figyelmét, vagy nem tulajdonítanak nekik jelentőséget. Ezek két vagy három párhuzamban olvashatók, s előfordulnak a két szövetség viszonylatában, a szinoptikusoknál, illetve egy kisebb szövegegység keretében is. A közöttük levő eltérés, különbség, többlet, ezeknek feldolgozása közelebb vezethetnek a textus megértéséhez és gazdagíthatják a prédikációt.

Az igehirdető lelkipásztor és a tudós teológus kötelezett, és rá is van utalva, hogy „első kézből”, a Szentírásból vegye át az üzenetet. De azt is tudnia kell, hogy előtte mások is, az Írás-kutatásban jártasabbak, már eljutottak a szöveg valamilyen megértésére. Ahhoz, hogy ezt elismerje, a hívő ember alázata szükséges, ahhoz, hogy felhasználja, a tudós becsületessége. Ennek a feltételezésével kell segítségül hívnia a kommentárok és a textusok jegyzékét. Az összeállítás – amely a 17. századdal kezdődik és a református és evangélikus magyar nyelvű irodalomra szorítkozik – két részből áll.