presbitérium

A lista 8 elemet tartalmaz. Ezen az oldalon a 1 - 8 elemek láthatók.

Az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeteinek és intézményeinek történeti névtára.

Az egyházfegyelem szellemében legyen krisztusi és gyakorlásában legyen kálvini karakterű. Ne büntető, hanem javító tendencia érvényesüljön benne.Fegyelmet azonban csak az gyakorolhat, aki saját magát is fegyelem alatt tudja tartani. A presbitéríum igazán fegyelmező hatóság csak úgy tud lenni, ha tiszta, feddhetetlen életű és egyházias érzésű presbiterek a tagjai.

A presbiteri konferencia célja a presbitereket az egyház vezetésére alkalmasakká tenni s bennük a felelősséget az iránt felébreszteni. Ennek módja az, hogy a presbitereket lelkileg igyekszünk alkalmasakká tenni hivatásukra, mivel nem lehet egyházunknak olyan vezetője, aki személyes hitével és életével megcáfolta annak eszményeit. Nem abból kell tehát kiindulnunk, hogy mit tegyen egy presbiter, hanem hogy őket először is keresztyén életükben erősítsük meg.

Egyházunk lelki és szervezetbeli újjászületésének érdekében jogos mindenkor, sőt kötelesség a régi elavult rendet felforgatni és ujjal cserélni fel. S ha megtették ezt már kivétel nélkül a világ összes kálvinista egyházai, miért vonnánk ki annak megtétele alól magunkat éppen mi, romániai magyar reformátusok, holott ez nálunk fajunk és egyházunk legfontosabb életkérdése.

A gyülekezet pásztorlása egyértelműen a presbiterek feladata. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a lelkipásztorok kivonhatnák magukat e feladat teljesítése alól. Nekik is kötelességük végezni, de ezt mint presbiterek teszik.

Sokszor egyházunkban nem is az a baj, hogy a hívek, presbiterek nem végzik szolgálatukat, hanem az, hogy az egyház nem is szólítja meg őket, nem kapnak küldetést, s ha igen, akkor csak úgynevezett alsóbbrendű feladatok végzésére látjuk őket képeseknek.

Laymen Institution in the Hungarian Reformed Church District of Transylvania. It has been disputed for the last few decades the possible presence and task of the laymen in the church government of the 16–18. Centuries Hungarian Reformed Church life in Transylvania. Arguments have been brought up to prove that as soon as the 16th century the West-European type Presbyterium has already started to gain terrain in the church.

Még mi, reformátusok sem tudunk egykönnyen szabadulni a hierarchikus gondolkozástól, világi vagy más egyházi struktúrákat veszünk át, pedig mindnyájan többször is hallottuk Jézus figyelmeztetését: de közöttetek ne így legyen, mert titeket csak egyfajta különbözőség határozhat meg: a szolgálat elsősége (Mt 20,20–27). A gyülekezet minden tagjának, a lelkipásztornak, az egyházban minden tisztségviselőnek és tisztviselőnek tudnia kell, hogy különbség van a hivatal és a hivatás között.

Subscribe to presbitérium