Kapcsolódó publikációk

N. N. --- 1970

Hetven év az élet nagy iskolájában és negyven év egy nagy iskola életében: ennek a ritka isteni ajándéknak akar emléket állítani ez a könyv. Dr. Kecskeméthy István theologiai professzor tiszteletére egyesültek benne a tanítványok és kartársak, hogy bizonyságot tegyenek az Isten kegyelméből benne és általa nyert lelki ajándékokról.

Kecskeméthy István --- 1926
Kecskeméthy István --- 1925

Tartalom
1. Bevetés.
2. Történeti könyvek.
3. Tanító könyvek.
4. A prófétai könyvek.
5. Az újszövetség ismertetése. A középiskolák II. oszt, számára.
6. A történeti könyvek.
7. A tanító könyvek.
8. A katholikus levelek.
9. A prófétai könyv.
10. Függelék.

Kása Mihály --- 1927

A minden oldalról megnyilvánult érdeklődésnek óhajtván eleget tenni, ezennel közrebocsátjuk az 1920 szept. 8—12-iki nagyenyedi református nagyhét emlékkönyvét. Akik jelen lehettek, azok e könyv nyomán újra átélhetik lélekben azokat az áldott napokat, amelyeken Isten gazdag ajándékait vehettük; akik nem jelenhettek meg, azok legalább ezúton vehetnek részt az ott kiáradott lelki kincsekből, a maguk és híveik építésére és gyarapodására. Legyen az Úr áldása e könyvön és annak olvasóin!

N. N. --- 1934

Tartalomjegyzék:
1. Dr. Makkal Sándor: Elősző
2. Dr. Ravasz László: Dr. Kecskeméthy István
3. Dr. Musnay László: Kecskeméthy Csapó István
4. Nagy András: A Deuteronomium előzményei és bevezetése
5. Maksay Albert: A Szentirás eredeti nyelvei a theologiai tudományba
6. Dr. Mátyás Ernő: A dialektika theologia és az exegézis
7. Borbáth Dániel: Az immanens szentháromságtan
8. Dr. Tavaszy Sándor: Az igazságos Isten könyörülő Isten

Adorjáni Zoltán --- 2004

Kecskeméthy István száznegyven éve, 1864. január 31-én született Pakson. Harmincegy éves korában, 1895-ben került Kolozsvárra és lett a Református Teológiai Fakultás ószövetséges professzora.

Bekő István Márton --- 2013

A Kolozsvári Protestáns Teológia fennállásának 100. évfordulója alkalmára a teológia akkori tanárai feldolgozták az erdélyi református lelkészképzés kolozsvári történetének első ötven esztendejét, és ebből tudományos értékű, egyház- és teológiatörténeti jellegű kötetet állítottak össze.

N. N. --- 2008
Szász Zoltán --- 2007

The Autobiography of Gyula Mihaly Szigethy. The „peregrinatio academica” is a well documented topic of the transylvanian cultural history from the 17–18th century. Szigethi Gyula Mihály (1758–1837) was one of the thousands of young people, who choosed to travel thousands of miles in order to continue their studies in western-European universities. After finishing the college of Marosvásárhely (Tg.