Ünnep van; ez a szó a mi egész gyülekezetünknek, családunknak békét, pihenést, megnyugvást jelent. Csak nekünk, lelkipásztoroknak fárasztóbb és nehezebb az ünnep a hétköznapnál. Tudja azt közülünk mindenki, hogy az igehirdetés a legszebb kötelessége a lelkipásztornak, de egyúttal a legnehezebb és legfárasztóbb is. Ha komolyan vesszük az igehirdetést, nem csoda, ha fárasztó lesz számunkra.

Siralmas látvány az üres templom, amelyben vasárnap ásító padok felett, kongó falak között anélkül kell elszállania Isten gazdag igéjének, hogy ajándékával, áldott magával szíveket termékenyíthetne meg. De az a helyzet sem sokkal vigasztalóbb, amikor a templom tele van ugyan, de üres lelkekkel van tele, olyan lelkekkel, amelyek se nem alkalmasak, se nem méltóak az Ige Befogadására. Az Ige tud csodákat tenni; arra

Csak nem régiben hívtam fel a figyelmet igehirdetésünk válságára. Máshol és más alkalommal pedig kifejtettem, hogy egyházunk élete legaggasztóbb szimptomájának tartom az élő és írott igehirdetésben való nagy elhanyatlást. Akkor arra is rámutattam, hogy az élő igehirdetés hatalmát az roppantotta meg, hogy végzetesen hiányzik annak irodalmi alátámasztása és erőtartálya. Egyházi irodalmunk legújabb termésében valódi ritkaságszámba megy az igehirdetői alkotás.

Különös érdeklődésre tarthat számot e kérdések közül a lelkipásztorok barátsága. Barátság. ha vissza gondolunk, talán az ífjú koru emlékeink jutnak eszünkbe. E szóra átmelegszik a szívünk, felderül az arcunk. A barátságban tárja fel az ember az ő legbensőbb énjét. Legteljesebben a barátságban találja meg az ember a lelki társát.

A presbiteri hivatalról, A presbiter magánéletéről, A presbiter munkájáról

Hogyan állunk?-Ravasz László háború utáni kitekintése., Országos Református Tanács.

A múlt évfolyamokban végigkísértük a lelkipásztor munkáját egy falusi gyülekezetben.A falusi gyülekezet képe után, most lássunk egy városi gyülekezetei, s próbáljuk részekre bontani a városban végzendő lelkipásztori munkát.

Abból az egész Magyar Református Egyházra nézve is érvényes megállapításból – „az Egyház Krisztus teste, ezért egyedüli fejének az Úr Jézus Krisztust vallja” – egyenesen következik, hogy az egyház vezetésének Jézus Krisztus kezében kell lennie. Krisztus testének tagjaiként kötelességünknek kell ismernünk, hogy ajándékainkkal a többi tagok javára és üdvösségére készséggel és örömmel szolgáljunk (Heidelbergi Káté 55). Tehát az emberi feladat csakis a többi tagok javára végzett szolgálat lehet.

A gyülekezet pásztorlása egyértelműen a presbiterek feladata. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a lelkipásztorok kivonhatnák magukat e feladat teljesítése alól. Nekik is kötelességük végezni, de ezt mint presbiterek teszik.

„Egy testvér megkérdezte Pimén atyát: ’Mi hasznosabb, hogy beszélj, vagy hogy hallgass?’ Az öreg azt mondja: ’Aki Isten szeretetéből szól, jól teszi; ugyanúgy az is, aki Isten szeretetéből hallgat.’” Kr. u. 4–5. században az azóta „sivatagi atyáknak” nevezett közösség tagjai relevánsnak minősülnek a mai kor számára is.

Hadad hírnevének hallattán elsőként az egyháztörténeti, közelebbről pedig a királyhágómelléki köztudatba beépült címszavak közül elsőként a Szent László tiszteletére épített műemlék templom; a hadadi Wesselényi család Hadadhoz fűzödő múltja, történelmi szerepe; az üldözött németajkú lutheránusok letelepítése a Wesselényiek által.

„Minden református pap gyanús, aki csak él – érezte lelkipásztor seregünk, és csendesen, szótlanul tűrte a szidalmat, fenyegetést, támadást” – írja Nagy Ferenc 1943-ban. Jelen tanulmányunk célja bemutatni a dél-erdélyi (nem csak) református lelkészek elleni hatósági túlkapásokat. A lelkészek ebben az időben a magyar közösség exponált személyiségei voltak, némelyik településen szinte az egyetlen magyar értelmiséginek és vezetőnek számítottak.

A református prédikátornak ambivalens elvárásokkal kell szembenéznie a 21. század kezdetén. Egyrészt erős nyomás nehezedik rá egyháza és gyülekezete részéről, hogy „jól prédikáljon”; másrészt a „prédikátor” és a „prédikálás” szavak inkább pejoratív jelentésárnyalatot kapnak a szekuláris környezetben.

Az előadás a lelkipásztorok házasságával és válásával foglalkozik. Valamint azzal, hogy hogyan is állnak a lelkipásztorok a kölcsönös elismeréssel, az elköteleződéssel, a házassággal és egyáltalán a házassággal való készüléssel. A tanulmány magába foglalja a házaséletet és az abban való konfliktus kezelést. A válással való foglalkozás végeredményben azokat a lehetőségeket keresi, amelyek révén segítséget tudunk nyújtani a vállaófélben levő lelkipásztoroknak.

A szórványgondozó lelkipásztorról szólva, beszélni szeretnék először a szórványgondozó lelkipásztor helyzetéről, másodszor felkészültségéről és harmadszor speciális feladatairól.

A lelkészgyermekek sajátos csoportot alkotnak, mivel őket több irányból érik a hatások, és mert hívő család gyermekei, a hatások mélyebben vésődnek lelkükbe, olykor fájdalmasabbak is, és ami legfontosabb: ezek a hatások, amelyek nagyon gyakran tévtanok is, azt sugallják, hogy „te más vagy!”, „neked különbnek kell lenned”.

Az evangélium ígéretéből származó öröm – lelkészi szolgálat a diaspórában és népegyházban – ekként fogalmazták meg a most zajló rendezvény témáját. 45 évvel ezelőtt fejeztem be teológiai tanulmányomat. Ha akkor kellett volna e témával foglalkoznom, bizonyára egyetértettem volna a címmel. Merthát hogy ne örvendeztem volna afelett, hogy egyházamban szolgálhatok. Én az evangéliumot akartam hirdetni.