Kapcsolódó publikációk

Ősz Sándor Előd --- 2009
Visky Sándor Béla --- 2016

Ez a tanulmány arra a következtetésre jut, hogy Jankélévitch erkölcsi filozófiájában a megbocsátás problémája kétértelmű vagy inkább a szerzőnek kétértelmű hozzáállása van a megbocsátáshoz.

Visky Sándor Béla --- 2016

Feltételezésünk szerint Jankélévitch megbocsátásfogalmának a helyenként megmutatkozó inkoherenciája összefüggésben van metafizikájának belső ellentmondásaival. A következőkben azt kívánjuk feltárni, hogy vajon megalapozott-e ez az elgondolás?

Visky Sándor Béla --- 2015
Donald Frauser --- 1926

Nagy Szél haldoklott. Tulajdonképen nem ez volt apjától kapott neve. Időnként viharos élete alatt nevet cserélt, valami új néven nevezvén magát. A kunyhóbán síró asszonyok tolongtak, akik közül az egyiknek karjaiba hanyatlott, hogy kilehelje lelkét. Főembere is
ott volt, kérdezvén tőle az öntudat pillanataiban, mi történjék vagyonával, kit nevezett meg utódjául és végül a legborzasztóbb, ki babonázta meg őt, hogy ilyen rettentő véget érjen.

Tavaszy Sándor --- 1926

Valójában nem történt más egyéb ezen a napon, mint csupán annyi, hogy Luther Márton tiszteletes atya, a szabad művészetek és a Szent Teológia mestere, a wittenbergi egyetem rendes tanára „az igazság szeretetétől és kiderítésének vágyától indíttatva" 95 vitatételt szegezett ki a wittenbergi vártemplom kapujára. A reformáció nem emberi mű, de a diadalmas Isten diadalmas harca az Ő dicsősége megkárosítói ellen.

Mátyás Ernő --- 1926

A szekták általános jellemző vonásainak ismertetése révén közvetlen veszély hiánya esetén rámutattunk a preventív védekezés módjaira, most kérdezzük azt, hogy miképen védekezzünk a szekták ellen abban az esetben, ha azok meglevő veszedelmet jelentenek egyházunkban?

Mátyás Ernő --- 1926

Russel tanításaira nézve azonban az a mindenekfelett jellemző, hogy azokban nemcsak Ígéretek vannak fűzve a hívők számára az örök életre, hanem számára, meg van fejtve az

N. N. --- 1926

Hadd kérdezzem még tehát tőled igaz szeretettel: „Melyik osztályon utazol?" Csak három osztály van. Leírom őket, hogy megvizsgálhasd magad Annak jelenlétében, „Akiről beszélünk." 1. osztály : Azok, akik meg vannak váltva és ezt tudják is. 2. osztály: Akik nem bizonyosak a megváltásukról, de vágynak azok lenni. 3. osztály : Akik nemcsak nincsenek megváltva, de teljesen közömbösek is eziránt. Ismét kérdezem : „Melyik osztályon utazol?"

Deák Angéla-Vilma --- 2014

Walter Jens a kortárs német irodalom és kulturális élet kiemelkedő alakja: a retorika és klasszika-filológia egykori professzora, író, irodalomtörténész, kritikus, fordító, a teológia művelője volt. 1923 márciusában született Hamburgban, tehetős polgári családban. Az elemi iskola elvégzése után a neves Luther-tanítvány, Johannes Bugenhagen alapította gimnáziumban érettségizett 1941-ben. Súlyos asztmája miatt felmentették a háborús szolgálat alól.

Haacker, Klaus --- 2010

Vajon félreértette-e Luther Pál apostol leveleit? Vajon a 16. századi reformátorok alaptalanul hivatkoztak-e Pál apostol megigazulásról szóló tanítására és vajon helytelen útra terelték volna teológiájának megértését? Az utóbbi időben ez a kérdés újra és újra felmerül és heves vitákat vált ki a kutatók körében. Nem kell meglepődnünk azon, hogy a modern újszövetségi írásmagyarázat nem minden esetben erősíti meg a reformátorok bibliamagyarázatát.

Enghy Sándor --- 2011

Amikor Noort a Kr. előtti 7. század halálhoz fűződő viszonyát tisztázza,1 akkor fontos szempontokat szolgáltat Zofóniással kapcsolatban is annak ellenére, hogy nem foglalkozik magával a prófétával, hiszen az általa vizsgált körülmények hatottak Zofóniás korában is. A 8.

Ittzés Gábor --- 2012

Luther Márton (1483–1546) reformátori felismerésének következménye nem pusztán a teológia, hanem a vallásgyakorlás, az egyházi élet szinte minden területének megújítása lett. Ez az építkezés elég korán, jóval Luther exkommunikációja előtt megkezdődött, és már az 1510-es évek legvégétől felismerhetően kirajzolódnak a körvonalai.1 Ennek az új programnak a része az 1519 őszén megjelent sermója2 is, amely húsz számozott szakaszban3 készít fel a halálra, illetve a meghalásra.

Tőkés István --- 2008

Martin Luther (1483–1546).Das Jahr 2008 könnte auch Luther-Jubiläumsjahr genannt werden. Rund vor 525 Jahren am 11. Dezember 1483 war der weltbekannte Held der Reformation geboren. Vor mehr als einem halben Jahrtausend! Das kann nur von einem besonderen Gefühl begleitet ausgesprochen werden. Während der Jahrhunderte hat dieser Name von seinem Glanz nichts verloren, sondern er ist in unserer Kirche und in allen Kirchen der Welt noch leuchtender und bekannter geworden.

Kozma Zsolt --- 2012

Minden keresztyén életébe eljön az idő, amikor a halál utáni lét nem elvileg érdekli, amikor nem vitázni akar arról, hogy mi lesz, mikor lesz, milyen lesz az örök élet, hanem ezek saját létkérdéseivé válnak. Hisszük, hogy földi életünk halálárnyékába Jézus Krisztus elhozta a világosságot, de ezt a hitet felválthatja a kétség, az, hogy nem kapunk mindenre feleletet, megtörheti a bűn és a szenvedés, környezetünk hitetlensége.