Milyen jó hinni, hogy az engem elhívó Isten és a bizalmukkal megajándékozó drága lelkek e koldus rongyokban is elfogadják a szerény, de tőlem egyedül kitelő ajándékot: alázatos hálámat, forró köszönetemet és hűséges felajánlkozásomat, melyet igaz lélekkel íme felkínálok.Az az irány is, amelybe e szolgálat betöltésére el kell indulnom, előre meg van szabva professzori megbízatásomban, amely két, sokszor egymástól messzire kígyózó ösvényből kell, hogy egyetlen úttá szélesedjék. Az egyik a tudományos-elméleti, a másik a gyakorlati-nevelői munka.
lelkipásztori szolgálat
„Óh hűséges Isten, az Úr Jézus Krisztusban kegyelmes Atyám! Ki engemet szegény, méltatlan szolgádat Szent Igédnek hirdetésére hívtál és ahhoz tartozó rendes eszközökkel meg is koronáztál: kérlek tégedet, hogy engemet e nagy tisztnek végbevitelére alkalmatlan szolgádat, Szent Lelkednek kegyelme által jobban is naponként készíts el, hogy a te titkaidnak hűséges sáfára lévén, nem nyereségnek okáért; hanem egyedül szent Nevednek dicsőségére..."
Isten szolgája mindig népszerűtlen az emberek előtt. Nem is lehet másként. Közülük mindenki tudja, hogy ő olyan szolgálatra van elkötelezve, melyet ez a világ értéke szerint soha sem fog tudni megbecsülni. Olyan kincsek birtokában van és oly javakat kínál, melyek ennek a világnak szemében keveset érnek és még kevesebbet hoznak.
A kenyér után való éhség és a víz után való szomjúság is borzasztó, és a lelkipásztor életének legszomorúbb percei közé tartozik az, mikor látnia kell embereket, akik az éhínségnek vannak kitéve és nincs módja és tehetsége rá, hogy segíthessen
rajtuk. De látni azt, mikor az Ige utáni szomjúság önti el a lelkeket, mikor a lelki eledelt keresik és hiába keresik, szomjúhozó és éhező lelkeket, kikben forrón csap fel az Isten utáni vágy, de akik nem találják Istent, ez még rettenetesebb.
Siralmas látvány az üres templom, amelyben vasárnap ásító padok felett, kongó falak között anélkül kell elszállania Isten gazdag igéjének, hogy ajándékával, áldott magával szíveket termékenyíthetne meg. De az a helyzet sem sokkal vigasztalóbb, amikor a templom tele van ugyan, de üres lelkekkel van tele, olyan lelkekkel, amelyek se nem alkalmasak, se nem méltóak az Ige Befogadására. Az Ige tud csodákat tenni; arra
„A papnénak nincsen hivatala a gyülekezetben". Ezt a mondatot szívem legmélyebb meggyőződésével aláírom. Mégis ha a pap ott áll a gyülekezete előtt, egyet mindig kell tudnia: ha mindenki süket és közönyös is, ha mindenki kritizál s kifogásol, v. vakon eláraszt is hízelgéssel ebben a gyülekezetben, egy van köztük — az én feleségem — aki tudja, hogy én ki vagyok s hogy mit akarok.
A téli időszak a legalkalmasabb a lelkipásztor számára, a gyülekezetben végzett munka szempontjából. Tavasszal, főleg falusi környezetben nehezebben lehet gyülekezetépítési projekteket kivitelezni, mert a mezei munka kezdetét veszi. A kérdés tehát az, hogy hogyan akadályozhatjuk meg, hogy a nyári munkaidő alatt ne akadjon meg a télen végzett munka kontinuitása.
Abból az egész Magyar Református Egyházra nézve is érvényes megállapításból – „az Egyház Krisztus teste, ezért egyedüli fejének az Úr Jézus Krisztust vallja” – egyenesen következik, hogy az egyház vezetésének Jézus Krisztus kezében kell lennie. Krisztus testének tagjaiként kötelességünknek kell ismernünk, hogy ajándékainkkal a többi tagok javára és üdvösségére készséggel és örömmel szolgáljunk (Heidelbergi Káté 55). Tehát az emberi feladat csakis a többi tagok javára végzett szolgálat lehet.
Pages
