Ünnep van; ez a szó a mi egész gyülekezetünknek, családunknak békét, pihenést, megnyugvást jelent. Csak nekünk, lelkipásztoroknak fárasztóbb és nehezebb az ünnep a hétköznapnál. Tudja azt közülünk mindenki, hogy az igehirdetés a legszebb kötelessége a lelkipásztornak, de egyúttal a legnehezebb és legfárasztóbb is. Ha komolyan vesszük az igehirdetést, nem csoda, ha fárasztó lesz számunkra.

A külmisszió gondolatának igazi fontosságára most kezd rájönni egyházunk s ezzel együtt felmerül a kérdés, hogyan tudjuk népünket ránevelni, hogy egész nagyságában és jelentőségében lássa ezt a kérdést. Nyilvánvaló, hogy az az állapot, mikor egy egyház a külmisszió kérdésével nem foglalkozik és az iránt nem érdeklődik, mindig a hanyatlás és visszaesés jele abban az egyházban.

Általános a panasz a lelkipásztorok közt, hogy munkájuk sikere nem látszik és hiábavaló az a sok erőfeszítés, amit ezen a földön a reájuk bízott lelkek között végeznek egy olyan cél érdekében, mely olyan messze van, hogy képzeletünkkel elérni nem tudjuk.