Kapcsolódó publikációk

Kozma Zsolt --- 2010

Rövid igemagyarázatok.

Kozma Zsolt --- 2010

Mostanában időnként elhangzik, hogy baj van igehirdetésünkkel. Bizonyára azok, akik sok református prédikációt hallgattak, tudják, hogy miért mondják. Bármi legyen is a helyzet, igehirdetésünknek meg kell újulnia, s ez azt jelenti, hogy egyfelől vissza kell térni ahhoz, ahogyan elődeink prédikáltak, másfelől új, korszerű formákat kell találnunk. A sok homiletikai gondunk közül az egyik, hogy nem prófétai az igehirdetésünk, és most erről esik szó.

Adorjáni Zoltán --- 2001
Kelemen Attila --- 2001
Kozma Zsolt --- 2012

Mindannyiunk törekvése, hogy ott, ahol elhangzik az igehirdetés, közösség alakuljon, illetve ott, ahol van (formális) közösség, az igehirdetés tegye lelkileg tartalmasabbá. A fenti mondat értelmében nemegyszer tapasztalhattuk, hogy a közlés (kommunikáció) közösséget (communio) hoz létre, de azt is, hogy egy, már meglévő közösségben könnyű a közlés. Természetesen, itt, most a gyülekezetet (közösséget) létrehozó igehirdetésre (közlésre) gondolunk.

Kozma Zsolt --- 2012

A reformátori, majd az újreformátori teológia Isten Igéjének, a Kijelentésnek az örök érvényű igazságára figyelmeztette református egyházunkat. Ennek nyomán egy új szemléletű gyakorlati teológia került előtérbe: könyvek, folyóiratokban megjelent homiletikai közlemények sorozatban arról értekeztek, hogy miképpen jut el Isten Igéje az igehirdetőhöz. Ez az út egyik szakasza.

Kozma Zsolt --- 2012
Kozma Zsolt --- 2012
Kozma Zsolt --- 2012
Kozma Zsolt --- 2012
Kozma Zsolt --- 2008

Az igehirdető lelkipásztor és a tudós teológus kötelezett, és rá is van utalva, hogy „első kézből”, a Szentírásból vegye át az üzenetet. De azt is tudnia kell, hogy előtte mások is, az Írás-kutatásban jártasabbak, már eljutottak a szöveg valamilyen megértésére. Ahhoz, hogy ezt elismerje, a hívő ember alázata szükséges, ahhoz, hogy felhasználja, a tudós becsületessége. Ennek a feltételezésével kell segítségül hívnia a kommentárok és a textusok jegyzékét. Az összeállítás – amely a 17.

Székely József --- 2007

Die Torheit der Predigt Die reformierte theologische Ausbildung in Siebenbürgen legt den Schwerpunkt ihrer Vorbereitung auf die Verkündigung Gottes Wortes. Trotzdem folgt nach der theologischen Ausbildung keine Reflexion auf die Predigt. Es gibt kein Predigerseminar oder ein anderes Forum, wo alle Fragen über die Predigt besprochen werden könnten. Dass die Verkündigung des Evangeliums ein notwendiger Dienst ist, damit sind alle Pfarrer einverstanden.

Pagină