Kapcsolódó publikációk

Neeser, Daniel --- 2010

A Kálvintól örökölt liturgia ihletforrásai. Kálvin szenvedélyessége a betéve tudás! Szívből, azaz betéve tudni a zsoltárokat, a liturgiai szövegeket, több mint negyven evangéliumi éneket, az úrvacsoraosztás teljes istentiszteleti rendjét, és még ezeknél is többet.

Neeser, Daniel --- 2009

Az istentisztelet értelmét és lényegét illetően sokat köszönhetünk a reformátoroknak, hogy ti. hangsúlyozták Isten jelenlétének fontosságát, amely az olvasott, hirdetett és magyarázott Ige által valósul meg, mégis el kell ismernünk, hogy szakítottak az istentisztelet titokzatosságával és elveszett Isten kimondhatatlan jelenlétének megérzése. Ennek az örökségnek megszakadását nehezen lehet elhordozni.

Fekete Károly --- 2009

A magyar református egyház istentiszteleti rendtartásainak korábbi történetében nehéz közvetlen Kálvin-hatást kimutatni. Ez nem egyedülálló jelenség, hiszen a liturgiatörténet bizonysága szerint a világ valamennyi református egyházában sok-sok hatás játszott közre az istentisztelet rendjének kialakításában, s ezek között szigorúan vett Kálvin-hatás csak ritkán és jókora fáziskéséssel érvényesült. Nem egy református egyház, beleszámítva a magyar református egyházat is, az I.

Tőkés István --- 2008

Mindkét szövegezés egyaránt fontos az egyéni kegyesség gyakorlásában éppúgy, mint a gyülekezeti közösség használatában. A vizsgálódás azért időszerű, mert az 1998. évi új Ágendáskönyv: A Magyar Református Egyház istentiszteleti rendtartása a hagyományostól többé-kevésbé eltérő fordítást tartalmaz s ez mindmáig sok egyháztagot zavar mind imaéletében, mind pedig hite megvallásában.

Papp György --- 2008

Nemcsak a római egyházban gyakorolták az ördögűzést, hanem a 11–12. századi megújulási mozgalmakban, sőt a reformátori egyházakban is. Az albigensek egyetlen szentsége a vigasztalás (consolamentum) volt, melyet ördögűzés és kézfeltétel által szolgáltattak ki. A lutheránus egyházban egyre növekvő ellenállások közepette a 18. századig gyakorolták a keresztelés előtti ördögűzést.

Kozma Zsolt --- 2001

Átolvastam az 1998-ban nyomtatott és az Erdélyi Református Egyházkerületben 2000 szeptemberétől kötelezővé tett ágendáskönyvet. Az itt következő írás csak elemzés, de talán a velem együtt gondolkozókat alaposabban értékelő, tudományos szintű tanulmány megírására készteti.

Kovács László Attila --- 2007

Ideal und deformiert Europäische Modelle in der Vergangenheit und heute. Der Author betrachtet und erwägt die Lage der reformierten Kirchenmusik.

Adorjáni Zoltán --- 2007

Psalm-singing in the Community of Therapeutae Based on De vita contemplativa by Philo of Alexandria. The Therapeutae’s ascetic devotion is characterized not only by searching the scriptures, meditation and prayer but also by singing of hymns and psalms. Hymns were composed by the principals of the community, they were those who taught the community members to sing them and they continually enriched the hymnal with new ones.

Pagină