Kapcsolódó publikációk

Szász Gerő --- 1871

A Protestáns Közlöny az Erdélyi Református Egyházkerület hivatalos lapja. (1871–1897)

N.N. --- 2016

Az intézet belső rendezvényeként 2016. október 25- én immár másodjára meghirdetett eseményt élénk érdeklődés kísérte mind az oktatók, mind a hallgatók részéről. Az elhangzó előadások, személyes jellegű beszámolók elsősorban a teológiai oktatásban részt vevő hallgatók szempontjait igyekeztek szem előtt tartani.

N.N. --- 2016

Doktori címet szerzett Lukács Olga. Lukács Olga református lelkipásztor, egyetemi oktató február 19-én védte meg teológiai doktori tézisét a kolozsvári Babeş—Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karán.

N.N. --- 2016

Tehetséggondozási konferencia a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben

A KPTI 2015-ben indított el egy belső tehetséggondozási programtervet a hallgatók tudományos tevékenységének ösztönzése érdekében. Ennek volt egyik állomása a 2016. április 28-án szervezett első tehetséggondozási konferencia is.

Kettős könyvbemutató
Kozma Zsolt: A Református Szemle repertóriuma,
A Magyar Református Énekeskönyv tárgymutatója

N.N. --- 2016

Simon János: A VI. Erdélyi Teológus-Doktorandusz Konferencia

Doktori címet szerzett Papp György

Papp György: Kálvin és Khrüszosztomosz „párbeszéde” a szabad akaratról
az Institutióban

Adorjáni Zoltán: Elhunyt dr. Eszenyeiné dr. Széles Mária professzor

Emlékezés dr. Eszenyeiné dr. Széles Mária professzorra

Dr. Eszenyeiné dr. Széles Mária publikációi és kéziratos munkái

Balogh Csaba --- 2015

Balogh Csaba: Felekezeti teológia, Egyetemes Tudomány. Ünnepi szimpózium a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet épületének 120. évfordulóján

N. N. --- 2004
N. N. --- 2005

Teológiai tudomány, egyházi szolgálat. Negyedévi teológiai folyóirat. Alapította Ravasz László.

N. N. --- 1916

Teológiai tudomány, egyházi szolgálat. Negyedévi teológiai folyóirat. Alapította Ravasz László.

N. N. --- 1926

Teológiai tudomány, egyházi szolgálat. Negyedévi teológiai folyóirat. Alapította Ravasz László.

N. N. --- 1923

Teológiai tudomány, egyházi szolgálat. Negyedévi teológiai folyóirat. Alapította Ravasz László.

N. N. --- 1922

N. N. --- 2006

Rezi Elek - Vallás – teológia – erkölcs összefüggései, Tőkés István 90 éves, Emlékműavatás a Teológián, Hálaadó ünnepség a Teológián, Aranygyűrűs teológiai doktor, Katolikus és protestáns tanárok találkozója

Bustya Dezső --- 2006

Megfelelő embert a megfelelő helyre. Tartja az angol mondás. Nyilván arról van szó, hogy egy közösségben az a kívánatos állapot, amikor ember és hivatal egymásra találnak. Sajnos gyakori eset, amikor nem így történik.

N. N. --- 2006

Pages