Kapcsolódó publikációk

Faber u. --- 1923
Kozma Zsolt --- 2005

Úgy tartják rólunk, a református egyházról, hogy szolgálatunk központjában a prédikáció van. Ez nem igaz akkor, ha a sákramentumokkal ellentétben állítjuk. Nem igaz tehát az, hogy a református istentisztelet középpontjában a prédikáció, a római katolikus egyház istentiszteletének középpontjában az úrvacsora áll. Inkább: istentiszteleti életünk olyan ellipszis, amelynek az egyik gyújtópontjában a prédikáció, a másikban a sákramentum van.

Imre Lajos --- 1926

Ez a folyóirat, mely már hetedik évfolyamában jár, tartalmaz elmélkedéseket és a munkáról szóló cikkeket lelkészek számára, prédikációkat és beszédeket, „Vasárnap délután" c. rovatában a család számára készült elmélkedéseket. Ezenkívül a gyülekezeti munka számára is ad indításokat. A lap evangéliumi szellemben akar segítségére lenni a lelkipásztornak munkájában.

Imre Lajos --- 1926

Ez a folyóirat, mely már hetedik évfolyamában jár, tartalmaz elmélkedéseket és a munkáról szóló cikkeket lelkészek számára, prédikációkat és beszédeket, „Vasárnap délután" c. rovatában a család számára készült elmélkedéseket. Ezenkívül a gyülekezeti munka számára is ad indításokat. A lap evangéliumi szellemben akar segítségére lenni a lelkipásztornak munkájában.

Imre Lajos --- 1926

Mai életünkben gyakran tehetjük azt a tapasztalatot gyülekezeteinkben, mintha az igehirdetés vesztett volna régi jelentőségéből és mintha hatása napról napra kisebbé válnék. Sokan vannak, akiknek az a gondolatuk, hogy az igehirdetés ma kevesebbet is jelent mint régebben, s hogy azok a munkaterek, melyek újabban mind nagyobb gazdagsággal nyíltak a lelki munkák terén, lassanként mintha kiszorítanák és erőtlenné tennék az igehirdetés hatását.

N. N. --- 1923

Mindig valami csodálatosan mély titokzatosságot éreztem az alkonyai csöndjéből. A legkedvesebb óráim azok voltak, ha csöndes estén felmentem egy hegyre a falu fölé s megálltam ott akkor, mikor az alkony kezdi a maga barna szárnyait teregetni a házakra.

Gönczy Lajos --- 1923

Mind a kettőnek célja azonos: a gyülekezetnek építése. Ez a cél különbözteti meg az igehirdetést a világi szónoklástól, ez a belmissziói munkát az egyesek és az összesség testi-lelki javát célzó más társadalmi munkától. Ennek az építésnek a végcélja az Istenországának realizálása, eszköze pedig az Ige, azaz Istennek a Jézus Krisztusban kijelentett üdv akarata.

Makkai Sándor --- 1926

Csak nem régiben hívtam fel a figyelmet igehirdetésünk válságára. Máshol és más alkalommal pedig kifejtettem, hogy egyházunk élete legaggasztóbb szimptomájának tartom az élő és írott igehirdetésben való nagy elhanyatlást. Akkor arra is rámutattam, hogy az élő igehirdetés hatalmát az roppantotta meg, hogy végzetesen hiányzik annak irodalmi alátámasztása és erőtartálya. Egyházi irodalmunk legújabb termésében valódi ritkaságszámba megy az igehirdetői alkotás.

Juhász Albert --- 1943

Ebben a felelősséggel terhes, de emberileg legbizonytalanabb időben bocsátjuk útjára ezt a füzetet. 8 lelkipásztor 9 prédikációját veszi benne az olvasó. Az írókat semmifélé szerkesztői szempont sem kötötte. Mindenki azt a prédikációját küldötte be, amelyiket

Kecskeméthy István --- 1922
Révész Imre --- 1922
Makkai Sándor --- 1923

Rész szerint. . ., Az alkalomm.

Ravasz László --- 1922

Közéi az Úr, A tusakodó kegyelem, Idő előtt ne ítéljetek. — Ozv. Lázár Istvánná felett. —, Mindig az és mindig új, Átutalások. — Br. Wesselényi Béiáné feiett. —

Béke a viharban. — Az Üt izenete a lelkipásztorokhoz. —

A só és a világosság.

Makkai Sándor --- 1922

Tanári székfoglaló értekezés a kolozsvári ref. theol. fakultás évmegnyitó ünnepélyén,
1918. szeptember 15-én. Képek az ifjúsági munka köréből. III. Egy kis nemi pásztoráció.

Ravasz László --- 1922

Ő előbb szeretett minket..., Az Úr közelében, Elég..., Ahol a föld összeér az éggel...,

Imre Lajos --- 1922

A munka áldása.

Kecskeméthy István --- 1922

Megtérés, újjászületés, megigazulás; A megszentelődés; A keresztyén élei táplálkozása;

Oldal