Igehirdetési szolgálatunk mai kérdései

Kozma Zsolt: Igehirdetési szolgálatunk mai kérdései. In: Lekötelezetten. Igetanulmányok, gyülekezeti előadások. Kolozsvár: Erdélyi Református Egyházkerület, 2012. 126-132

A reformátori, majd az újreformátori teológia Isten Igéjének, a Kijelentésnek az örök érvényű igazságára figyelmeztette református egyházunkat. Ennek nyomán egy új szemléletű gyakorlati teológia került előtérbe: könyvek, folyóiratokban megjelent homiletikai közlemények sorozatban arról értekeztek, hogy miképpen jut el Isten Igéje az igehirdetőhöz. Ez az út egyik szakasza. Úgy érzem, a teológia adós maradt a második szakasz kidolgozásával, hogy a megértett Ige igazsága miképpen jut el az emberhez, miképpen válik gyülekezeti valósággá. Akik mégis megtették ezt, felhasználva az érintő tudományokat, a pszichológiát, szociológiát, pedagógiát, általában és főleg a kommunikáció-tudományokat, azok nemegyszer ezeket nem eszközként hívták segítségül, s csupán lélektani, nevelési stb. ráhatással akartak célt érni.