Makfalvi József peres ügyei

Kolumbán Vilmos József: Makfalvi József peres ügyei. In: Református Szemle 103.6 (2010), 636-648. pp.

Az izgágaságáról és meggondolatlan természetéről elhíresült Makfalvi József neve a 18. század első felében közel két évtizeden át többször is előfordul a református zsinatok jegyzőkönyveiben, valamint a főkonzisztóriumi iratokban. Nevéhez két per is kötődik. 1734–35-ben derült ki, hogy a németalföldi tanulmányútjáról hazatért Makfalvi heterodoxiát hirdet. Ügyének kivizsgálása után elkötelezte magát a református hitvallások megtartására, majd 1735-ben főnemesi támogatással fogarasi lelkésznek hívták meg. 1741 végén anyagi ügyek miatt összetűzésbe került a fogarasi konzisztóriummal. A rendkívül bonyolult kérdés rendezését nehezítette az, hogy valamikor 1742 körül ismét univerzalista meggyőződését hirdette a szószékről. A két ügy egy idő után óhatatlanul is összekapcsolódott, előrevetítve Makfalvi lelkészi státuszának felfüggesztését.