A gazdag főember (Lk 18,18–27) és Kálvin gondolatai a megigazulásról, valamint megszentelődésről

Adorjáni Zoltán: A gazdag főember (Lk 18,18–27) és Kálvin gondolatai a megigazulásról, valamint megszentelődésről. In: Református Szemle 102.6 (2009), 649-658. pp.

A szegény irigykedik a gazdagra. Szeretne ő is gazdagabb lenni. Ha pedig ez nem lehetséges számára, meggyűlöli a gazdagot, és kárörömmel várja vagy szemléli lebukását. De Istennél nincs lehetetlen (Lk 18,27) – figyelmeztet Jézus. Márk leírásában pedig azt is olvashatjuk, hogy amikor Jézus rátekintett a gazdagra, megszerette, és amikor rámutatott egyetlen fogyatkozására, azonnal bizonyságot tett segítőkészségéről.1 Ennél a mondatnál időzve, Kálvin először azt a korabeli római katolikus felfogást bírálja, miszerint „az erkölcsi jó cselekedetek (melyek nem a Szentlélek ösztönzése révén jönnek létre, hanem megelőzik az újjászületést) megfelelő érdemeket szereznek.”2 Majd rögtön tisztázza, „hogy Isten csakis fiait öleli magához atyai szeretettel, akiket az örökbefogadás lelkével újjászül, s ezt a szeretet eszközli, hogy az ő ítélőszéke előtt tetszést találnak. E szerint az értelem szerint szerettetni az Istentől és megigazulni őelőtte, hasonló jelentésű kifejezések."